Székelyszentmiklóson született egyszerű földműves családból. Tanulmányait Siménfalván kezdte Bodor János iskolamester keze alatt. Ő beszélte rá szüleit, hogy tanítassák tovább jó eszű gyermeküket. Így került előbb a székelykereszturi algimnáziumba, majd a kolozsvári kollégiumba. Itt a tehetségesebb diákok közé tartozott, ki elvégezte a teológiai tanfolyamot is.
Tiboldi negyed századon keresztül nevelte a szentgericei ifjúságot, de átmenetileg tanított a szomszéd községben, harasztkereken is. Iskolamesteri tevékenysége kiterjedt a kántori teendőkre is, de végzett szószéki szolgálatot is.
Tiboldi betegségére hivatkozva 1844-ben lemondott szentgericei tanítói állásáról és hazaköltözött szülőfalujába Székelyszentmiklósra. Lemondását nem is annyira betegsége, mint a község lakóiból való kiábrándulása idézte elő. Nevelői hivatásérzete azonban töretlen maradt, mert Székelyszentmiklóson és Kedében is vállalta az önként jelentkezők tanítását.
Tiboldi nem az a tanítómester volt, aki a négy alapművelet megtanításával befejezettnek tekintette tanítói munkáját. Nem alapított családot, nem vállalt semmi olyan tevékenységet, ami elvonta volna a neveléstől. Mivel a korabeli iskolamester a falu értelmiségi rétegéhez tartozott, egy olyan igényes község, mint Szentgerice, igényelte az iskolamester kulturális tevékenységét is. Tiboldi ezt tudta és eleget is tett az elvárásoknak. De míg tanítóelődei irodalmi szinten széles körben végezték munkásságukat, Tiboldi provinciális jellegű költőnek bizonyult. Rímbe szedett nevelő költészete csak egy meghatározott területen belüli embereknek szólt, s csak annyit kívánt elérni, hogy azok hagyják el rossz szokásikat. Rímbe szedett mondanivalójának kivitelezésébe azonban hiba csúszott. Ezzel magyarázható, hogy halála után egyszerűen agyonhallgatták, versei, mint értéktelen irományok elkallódtak.
Tiboldi első verseiben "régies és ódonszerű" volt. Zrínyit és Gyöngyösit utánozta. Bennük az ige, igével, a főnév a főnévvel, a rag ugyanazzal a raggal rímelt. Későbbi versei Kisfaludy Sándor hatását tükrözték.
Tiboldi legnagyobb terjedelmű két munkájával, a nép legnagyobb ellenségének, a bornak, illetve a szőlőhegyeknek állított emléket. 1841-ben mutatta be Szentgerice bortermő helyeit a "Bachus utazása Szentgericén" címen. Másik bor-témájú verse 1870-ből való. Ez a kiskedei szőlőhegyet írta le. A két vers közötti különbséget a megírás célja fejezte ki. A szentgericei bortermelésből az elutasítás hangja csendült ki. A kedeiben a földművelés fejlettségét hangsúlyozta ki.
Tiboldi irodalmi tevékenységének túlnyomó részét gyermekversei képezték. A gyerekek számára írt ünnepi versei túljutottak a 250-en. De föltételezhető, hogy verseinek száma jóval nagyobb volt. Sok verse tanítványainál maradt és ezek elveszettnek tekinthetők. Tiboldi sok verse párbeszédes formában jelent meg. Ezekben az egyik fél védelmezte, a másik ostorozta a versben felvetődő rossz szokást vagy tulajdonságot. Így tudódott ki, hogy mi a helyes és mi a helytelen magatartás.
Tiboldi írt epigrammákat is. Ezeknek többsége eredeti volt, de volt köztük kölcsönzött és utánzott is.
Tiboldi részt vett Kriza "Vadrózsák" gyűjtésében és Merényi-féle népmesegyűjtemény életrehívásában.
Tibolditól föntmaradt egy prédikáció-töredék, melyben megrázó erővel örökítette meg az 1817-es esztendő ínségből eredő borzalmait.
Tiboldit Kriza "öreg bárdusnak", Benedek Elek "öreg trubadurnak", Kozma Zoltán "Nyikómente öreg prófétá,jának", Rádiger Géza "parlagon maradó őstehetségnek" mondta. Báró József 1910-ben versben örökítette meg emlékét.
1982-ben a Dávid Ferenc Egylet Tiboldi emlékére ünnepélyt rendezett, ahol adományt is gyűjtöttek egy felállítandó síremlékre.
Tiboldi értékelésére álljon itt Mészáros József sora, aki jelentőségét abban látta, hogy "összekötő láncszem volt a 18. és 19. századi népköltési mozgalomban.
Fölhasznált irodalom:
Réti Lajos: "Tiboldi István." Vasárnapi Újság. 1868.
Ürmösi Kálmán: "Tiboldi István." Ker. Magvető. 1881.
Kanyaró Ferenc: "Tiboldi búcsúlevele Szentgericén." Ker. Magvető. 1903.
Kanyaró Ferenc: "Tiboldi István, mint a magyar epigrammának nagymestere." Ker. Magvető. 1907.
Jósa János: Tiboldi István költő a székely Pestalozzi." Haragi taváralja. 1936.
Marosay Márton: "Tiboldi, mint népköltő." Unitárius Egyház. 1923. okt. 15.
Balázs Gábor: "A székely művelődés évszázadai" 1987.
dr. Molnár István: "Emléktábla avatás Tiboldi István iskolamester születésének 200. évfordulóján. Unitár. Közlöny. 1993. ápr.-júni.