Szentpáli István / 1600 k. - ? /
I. Rákoczi György neves diplomatája
volt. Járt követségben a Portán és Lengyelországban. Megbizásai sikeres
végzéséül a fejedelem megerositette a homoródszentpáli kuria és a szomszédos
falvak birtoklásában.
Nagy
érdeme volt a 30 éves háborúban az erdélyi-svéd
szövetség létrehozásában. A 30 éves háború után ismét követi
szolgálatot teljesitett.
Felesége Baráthi Borbála, fía
Ferenc névre hallgatott .
Az 1638-ík évi. désí egyezség a
szombatosság mellett az unitárízmus fölszámolására törekedett. Szentpáli Istvánt
is perbe fogták. A per lefolyását Kisküküllo vm. Levéltára örizte meg. A per
szerint Szentpáli a fejedelem gyulafehérvári nagy palotájában Jézust magához
hasonló embernek nevezte. E miatt a fejedelem is ellene fordult. Szentpáli azt kivánta,
hogy mert az ellene fölhozott vád teológiai jellegü, az unitárius papság itélkezzen
felette. A per végsö kimenetele ismeretlen. Szentpáli sem fejét, sem birtokait nem
vesztette el. Tulélte a fejedelmet is, kinek özvegye nagy becsben tartotta.
Felhasznált irodalom:
Binder Pál:"Adatok a
homorodszentpáli Szentpáli család történetéhez." Ker.Magvetö.1993.4.füzet.