Bodnár Zsigmond Nagykárolyban született. Itt, Pesten és Baján tanult. Kalocsán az érseki papnevelő intézetnek volt növendéke. 1961-ben esztergommegyei pappá szentelték. 1859-ben és 1860-ban az érseki irodán dolgozott. Pesten a Religio szerkesztésében vett részt. 1861-62-ben gr. Pongrácz Ödönnél volt Nagykagán nevelő. Segédpap Varbón és Nuzslon volt. Tanított a nagyszombati gimnáziumban. 1871-től Szegeden tanított a főreáliskolában, 1872-től a lipótvárosi állami főreáliskolában és 1875-től egyetemi magántanárként oktatott. A papi hivatással és a római katolikus egyházzal azért szakított - és csatlakozott az unitárius egyházhoz - mert nem tudta összeegyeztetni meggyőződésével a vatikáni zsinat Szűz Mária szeplőtlen fogantatásának dogmáját. Az unitárius egyháznak nagyon öntudatos tagjaként, főleg a Dávid Ferencz Egyletben fejtett ki tevékenységet.
Bodnárt korában "törvénye" tette közismertté. Az események zűrzavarában törvényszerűséget keresve arra a meggyőződésre jutott, hogy az emberi szellemnek is megvannak a maga sajátos törvényei. Egy olyan rendszert alakított ki, mely kimondta, hogy a történelem tanulsága szerint az emberiség egyszer egységben látja a szép, a jó, az igaz eszméjét, úgy, hogy a szép egyúttal jó is, igaz is, majd az egység folyamatos lazulásban jelentkezik. Amikor egészében kezdi látni, mindenütt jelentkezik a tekintély uralma. Az egyházban növekszik a papi, az államban a fejedelmi, a családban az atyai befolyás: Emelkedik a nemesség és a hadsereg tisztelete, gyöngülnek a nemzetiségi és más széthulló törekvések. Bodnár elmélete nagy feltűnést és egyben ellenérzést keltett. Elméletével nem értettek egyet és csak támadták.
Bodnár elméletének népszerűsítésére 30.000 füzetet és kisebb könyvet nyomatott ki, de ez sem segítette elő népszerűségét. Tagja volt a Petőfi Társaságnak és a Magyar Történelmi Társulatnak. A Ferencz József koronázási alapból 2.800,-Ft jutalomban részesítették. Legjelentősebb munkája a magyar irodalomtörténete volt. Tanulmányai 22 lapban és folyóiratban nyertek közlést.
Bodnár a korabeli tudományos élet legérdekesebb alakja volt, a pozitivizmus elleni lázadás első képviselője. Elismerten rendkívül éles analizáló és kritikai képességgel rendelkezett. A maga hite szerint próféta volt, aki tele volt izzó szenvedéllyel és diktatórikus hajlammal. Eredeti ember volt, de eredetiségét a különcködésig vitte.
Fölhasznált irodalom:
Zelliger Alajos: "Esztergom vármegyei írók koszorúija." 1888.
Váczy János: "A magyar irodalom története. Írta Bodnár Zsigmond. I. k. 1891" Századok. 1892.
Rácz Lajos: "Az erkölcsi törvény" Erdélyi Múzeum. 1902.
- : "Bodnár Zsigmond." Vasárnapi Újság. 1907.
Nagy József: "Bodnár Zsigmond 1839 - 1907." Irodalomtörténeti Közlemények. 1908.
Joó Tibor: "Egy félreértett magyar tudós: Bodnár Zsigmond." Nyugat. 1940.